Bevezetés

A Google küldetése, hogy rendszerezze, valamint mindenki számára hozzáférhetővé és hasznossá tegye a világon rendelkezésre álló információkat. A helyadatok fontos szerepet játszanak ebben a küldetésben. Az útvonaltervek elkészítésétől az Ön közelében található helyeket tartalmazó keresési találatok biztosításán keresztül annak jelzéséig, hogy az adott étteremben általában mikor vannak sokan, a helyadatok relevánsabbá és hasznosabbá tehetik a Google használata során szerzett tapasztalatait.

A helyadatok bizonyos termékek alapfunkcióinál is hasznosak, például a megfelelő nyelven jelenítik meg az adott webhelyet, illetve segítenek a Google-szolgáltatások biztonságának megőrzésében.

A Google Adatvédelmi irányelvek leírja, hogyan használja fel a Google az adatait (például a helyadatait), amikor Ön a termékeit és szolgáltatásait használja. Ezen az oldalon további részleteket találhat a Google által használt helyadatokról, valamint arról, hogy miként szabályozhatja a felhasználásuk módját. Egyes adatkezelési gyakorlatok eltérők lehetnek a 18 éven aluli felhasználók esetében. További információt találhat a Google gyermekek számára készült, a Family Linkkel felügyelt Google-fiókokra és -profilokra vonatkozó adatvédelmi közleményében és a Google fiatalkorúaknak szóló adatvédelmi útmutatójában.

Hogyan használja fel a Google a helyadatokat?

Az, hogy a Google hogyan használja a helyadatokat, az adott szolgáltatástól vagy funkciótól, illetve a felhasználó eszköz- és fiókbeállításaitól függ. Az alábbiakban felsorolunk néhány fontosabb módot, ahogy a Google a helyadatokat használhatja.

A felhasználói élmény hasznossá tételére

A Google felhasználhatja vagy mentheti a helyadatokat, hogy hasznos szolgáltatásokat nyújthasson az embereknek, amikor Google-termékeket használnak. Például helyileg releváns és gyorsabb keresési találatokat jelenít meg, forgalmi előrejelzéseket biztosít a felhasználók napi ingázásához, illetve olyan javaslatokat tesz, amelyek figyelembe veszik a személy körülményeit. Például valószínű, hogy egy filmvetítési időpontokat kereső felhasználó valamelyik környékbeli moziban szeretné megnézni a filmet, nem pedig egy másik városban. A Google Térképen a helyadatok segítenek az embereknek meghatározni, hogy éppen hol vannak, és segítenek nekik elnavigálni a felkeresni kívánt helyekre.

Segít az embereknek emlékezni arra, hogy merre jártak

Az Idővonal segítségével a felhasználók felidézhetik, hogy merre jártak az eszközeikkel. Ha használni szeretnék az Idővonalat, a felhasználóknak be kell kapcsolniuk a Helyelőzményeket. Ez a Google-fiók azon beállítása, amely személyes térképet hoz létre az általuk felkeresett helyekről és a megtett útvonalakról. Ha Ön a Helyelőzmények bekapcsolása mellett dönt, akkor eszköze pontos helyadatait a személyes térképére menti a rendszer, még akkor is, amikor nincs megnyitva Google-alkalmazás az eszközén. Ezeket az adatokat az Idővonalon tudja megtekinteni és törölni.

Segít az embereknek gyorsabban megtalálni a keresett tartalmakat, és hasznosabb találatokat biztosít

Az Internetes és alkalmazástevékenységek például egy olyan Google-fiókbeállítás, amellyel a felhasználók menthetik a tevékenységadataikat és a kapcsolódó adatokat (például a tartózkodási helyüket), hogy személyre szabottabb élményben lehessen részük a Google-szolgáltatásokban, amikor be vannak jelentkezve. A Kereső például olyan találatokat jeleníthet meg, amelyek olyan hozzávetőleges helyek szemponjából relevánsak, ahonnan korábban keresést végzett.

Relevánsabb hirdetések megjelenítésére

A helyadatai segítségével a Google relevánsabb hirdetéseket jeleníthet meg Önnek. Ha például a „cipőboltok a közelben” kifejezésre keres rá, a rendszer felhasználhatja a helyadatokat arra, hogy az Ön közelében található cipőboltok hirdetéseit jelenítse meg. Vagy tegyük fel, hogy kisállat-biztosítást keres, a hirdetők pedig különböző területeken eltérő előnyöket jeleníthetnek meg. További információ a helyadatok felhasználásával történő hirdetésmegjelenítésről.

Növeli az élmények biztonságát

A Google néhány alapvető szolgáltatás nyújtásához is felhasználja az Ön tartózkodási helyére vonatkozó információkat, például a fiókja biztonságának megőrzéséhez azáltal, hogy észleli a szokatlan tevékenységeket vagy az új városból történő bejelentkezéseket.

Névtelen közösségi trendek, becslések megjelenítésére, kutatások segítésére

A Google kutatáshoz és a közösségi trendek megjelenítéséhez is használ összesített és anonimizált helyadatokat.

A helyadatok felhasználásának további módjairól a Google Adatvédelmi irányelvekben tájékozódhat.

Hogyan működik a helymeghatározás Android-eszközeimen és -alkalmazásaimban?

Eszköze helyadatai alapján helyi keresési találatokat és ingázással kapcsolatos előrejelzéseket kaphat, valamint közeli éttermeket is találhat. A mobiltelefonok és táblagépek Android-eszközbeállításai lehetővé teszik annak szabályozását, hogy az eszközén lévő helyszolgáltatások megbecsülhessék-e az Ön tartózkodási helyét, valamint hogy az eszközén lévő egyes alkalmazások és szolgáltatások használhassák-e ezeket a helyadatokat.

Hogyan ellenőrizheti, hogy az alkalmazások hogyan használják az eszköze helyadatait?

Az Android-eszközének beállításai között szabályozhatja, hogy mely alkalmazások jogosultak az eszköz helyadatainak használatára. A beállításokban megadhatja, hogy az adott alkalmazás pontos vagy hozzávetőleges helyadatokhoz férhessen-e hozzá. Hozzáadtunk olyan szabályozókat, amelyekkel eldöntheti, hogy egy adott alkalmazás mikor férhessen hozzá az eszköz helyadataihoz (bármikor, csak akkor, amikor az alkalmazás használatban van, mindig kérdezzen rá az alkalmazás, illetve soha). Hogy milyen beállítások és szabályozók állnak rendelkezésre, az az Ön eszközén futó Android-verzió függvénye. További információ.

Hogyan működik az eszköz helyének a meghatározása?

Az eszközbeállításoktól függően az Android-eszközök különböző inputok, például GPS, érzékelők (pl. gyorsulásmérő, giroszkóp, magnetométer és barométer), mobilhálózati jelek és Wi-Fi-jelek segítségével becsülik meg a tartózkodási helyet. Ezek az inputok felhasználhatók a lehető legpontosabb helyadatok meghatározásához, amelyet a szükséges engedélyekkel rendelkező alkalmazások és szolgáltatások kapnak meg az eszközön. További információ Android-eszköze helybeállításairól.

A mobil- és Wi-Fi-hálózati jelek segítségével az Android megbecsülheti az eszköz helyét, különösen olyan környezetekben, ahol a GPS-jelek nem állnak rendelkezésre, illetve nem pontosak (pl. sűrűn beépített városi területeken és beltérben). A Google-helymeghatározás pontossága (GLA, más néven Google Helyszolgáltatások) egy olyan Google-szolgáltatás, amely arra használja ezeket a jeleket, hogy javítsa az eszköz becsült helyadatait.

Hogy ezt a pontosabb helymeghatározást biztosítani tudja, amikor be van kapcsolva, a GLA rendszeres időközönként helyadatokat (például a GPS-adatokat és a Wi-Fi hozzáférési pontok, mobilhálózatok és eszközérzékelők adatait) gyűjt Android-eszközéről egy olyan, ideiglenes, változó eszközazonosító használatával, amely nem köthető konkrét személyhez. A GLA ezeket az információkat a helymeghatározás pontosságának javítására és helyalapú szolgáltatások nyújtására használja fel, többek között a Wi-Fi hozzáférési pontokról és mobilhálózati tornyokról alkotott tömeges térképek létrehozásával.

A GLA-t bármikor kikapcsolhatja az Android-eszközének helybeállításaiban. Az Android-eszköz helyadatai akkor is működni fognak, ha a GLA ki van kapcsolva – ebben az esetben az eszköz kizárólag a GPS-re és az eszközérzékelőkre támaszkodva becsüli meg az eszköz helyét.

Honnan tudja a Google a tartózkodási helyemet?

Az Ön által használt termékektől és a választott beállításaitól függően a Google különböző típusú helyadatokat használhat fel, hogy hasznosabbá tegye az Ön által használt egyes szolgáltatásokat és termékeket.

A helyadatok származhatnak valós idejű jelekből, például az Ön IP-címéből vagy az eszközéről, valamint a Google-webhelyeken és -szolgáltatásokban mentett tevékenységeiből. A Google az alábbi fő módokon kérheti le a tartózkodási helyére vonatkozó információkat:

Az IP-címe alapján

Az IP-cím (más néven internetprotokoll-cím) egy szám, amelyet az internetszolgáltatója rendel hozzá az egyes számítógépeihez és eszközeihez. Az IP-címek segítségével lehet létrehozni az eszközei és az Ön által használt webhelyek, illetve szolgáltatások közötti kapcsolatot.

Számos más internetes szolgáltatáshoz hasonlóan a Google is használhat az Ön hozzávetőleges tartózkodási helyéhez kapcsolódó információkat bizonyos alapvető szolgáltatások biztosítására – például releváns találatokat biztosít, amikor valaki rákeres a pontos időre, vagy szokatlan tevékenység észlelésével védi az Ön fiókját, például amikor egy új városból jelentkezik be.

Ne feledje: az eszközöknek IP-címre van szükségük internetes forgalom küldéséhez és fogadásához. Az IP-címek hozzávetőleges földrajzi adatokon alapulnak. Ez azt jelenti, hogy az Ön által használt alkalmazások, szolgáltatások vagy webhelyek, beleértve a google.com-ot is, következtethetnek az IP-címéből a hozzávetőleges helyére, és felhasználhatnak bizonyos ahhoz kapcsolódó információkat.

A mentett tevékenységei alapján

Ha be van jelentkezve Google-fiókjába, és be van kapcsolva az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítás, akkor a rendszer a fiók Internetes és alkalmazástevékenységei közé mentheti a Google webhelyein, alkalmazásaiban és szolgáltatásaiban végzett tevékenységeivel kapcsolatos adatokat. Egyes tevékenységek a hozzávetőleges helyről is tartalmazhatnak információkat, ahol Ön az adott Google szolgáltatást használta. Ha a hozzávetőleges hely használatával végez keresést, a kereséshez egy legalább 3 négyzetkilométeres területet használ a keresése, illetve addig bővíti ezt a területet, amíg az legalább 1000 embert nem tartalmaz. Ez az Ön adatai védelemének biztosítása érdekében van így.

Bizonyos esetekben azok a területek is felhasználhatók a keresése szempontjából releváns hely kikövetkeztetéséhez, amelyeken korábban végzett keresést. Ha például kávézókat keres, miközben Veszprémben tartózkodik, a Google Veszprémhez kapcsolódó keresési találatokat jeleníthet meg későbbi kereséseknél.

Az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítást a Saját tevékenységek oldalon tekintheti meg és szabályozhatja.

Ha nincs bejelentkezve Google-fiókjába, a Google tárolhat bizonyos helyadatokat az éppen használt eszközön végzett korábbi kereséseiből, hogy relevánsabb találatokat és javaslatokat nyújthasson. Ha kikapcsolja a Kereső testreszabása lehetőséget, a Google nem használja fel a korábbi keresési tevékenységeit a tartózkodási helye megbecsüléséhez. További információ a privát keresésről és böngészésről.

A mentett otthoni vagy munkahelyi címe alapján

Ha szeretné, az Ön számára fontos helyeket (például az otthonát vagy a munkahelyét) mentheti a Google-fiókjába. Ha beállít otthoni és munkahelyi címet, akkor segítségükkel egyszerűbbé válik például az útvonaltervezés, valamint az otthonához vagy a munkahelyéhez közelebbi találatok megjelenítése, emellett hasznosabb hirdetések jelennek meg Önnek.

Google-fiókjában bármikor szerkesztheti és törölheti otthoni vagy munkahelyi címét.

Az eszköze alapján

Hogyan használják a Google-alkalmazások az eszköze helyadatait?

Az eszközök olyan beállításokkal vagy engedélyekkel rendelkeznek, amelyekkel szabályozhatja, hogy a pontos helyadataihoz hozzáférhessenek-e az alkalmazások, többek között a Google alkalmazásai (ideértve a Kereső és a Térkép). A tartózkodási hely ilyen szintű pontossága fontos az alkalmazásokban (például a Google Térképben), hogy útvonaltervet készíthessenek, illetve hasznos közeli találatokat jeleníthessenek meg. Ha például a pontos helymeghatározási beállítások vagy engedélyek be vannak kapcsolva, relevánsabb keresési találatokat kaphat például a környéken található helyekre és az időjárási információkra vonatkozóan.

Az iOS- és az Android-eszközökön is találhatók alkalmazások helymeghatározási jogosultságaira vonatkozó be- vagy kikapcsolható beállítások. Ön engedélyezheti az alkalmazásoknak, hogy a tartózkodási helye alapján helyalapú funkciókat és szolgáltatásokat biztosítsanak. Ne feledje: az alkalmazásoknak néha szükségük van a pontos helyadatok ideiglenes tárolására, hogy gyorsan tudjanak hasznos találatokat adni, vagy hogy kevésbé vegyék igénybe az akkumulátort, azáltal, hogy ne kelljen folyamatosan frissíteni a helyadatokat.

Egyes alkalmazásoknak (például a Készülékkeresőnek) vagy bizonyos funkcióknak (például a Helyzetmegosztásnak) a háttérben hozzáférésre van szükségük az eszköze helyadataihoz.

A helyadatok Android-eszközén való működéséről itt talál további információt.

Hogyan mentik a Helyelőzményeket valamint az Internetes és alkalmazástevékenységeket a Google-fiókomba?

A következő hónapokban és 2024-ben megváltozik a Helyelőzmények beállítás. A Helyelőzmények jelenlegi felhasználói értesítést kapnak arról, hogy ez a változás hogyan érinti a fiókjukat, és az értesítést követően megjelenik az idővonal megnevezés a fiókjukban és az alkalmazásbeállításaikban. Az idővonalat már használó felhasználók (azokat is beleértve, akik közvetlenül bekapcsolták az idővonalat) esetén a Helyelőzményekben tárolt helyadatokkal kapcsolatos, ezen az oldalon megadott információk az idővonal általuk történő használatára is érvényesek. További információ.

Helyelőzmények, illetve Internetes és alkalmazástevékenységek

A Helyelőzmények, valamint az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítás egyaránt helyadatokat használó Google-fiókbeállítás. Íme egy áttekintés mindkettőről. Ne feledje, hogy más funkciók vagy termékek is gyűjthetnek vagy tárolhatnak helyadatokat.

Helyelőzmények

Ha bekapcsolja a Helyelőzmények funkciót, azzal létrehozza az Idővonalat. Ez egy személyes térkép, amely segít felidézni az Ön által felkeresett helyeket, valamint a megtett útvonalakat és utazásokat.

A Helyelőzmények funkció alapértelmezés szerint ki van kapcsolva. Ha bekapcsolja a Helyelőzményeket, a rendszer rendszeresen menti az eszköz pontos helyadatait minden olyan jogosult mobileszközön, amelyen be van kapcsolva a Tartózkodási hely jelentése beállítás. Az eszközökről származó helyadatokat az Idővonal elkészítésére használják, még akkor is, amikor nincsenek használatban Google-alkalmazások.

Annak érdekében, hogy a Google-élmény mindenki számára hasznosabb legyen, a Helyelőzmények segítségével a következőkre van lehetőség:

  • Információk megjelenítése, például népszerű időszakok és környezeti betekintések anonimizált helyadatokon alapuló megjelenítése
  • Csalások és visszaélések észlelése és megelőzése
  • Google-szolgáltatások (pl. hirdetési termékek) javítása és továbbfejlesztése.

A Helyelőzmények emellett segíthetnek a vállalkozásoknak megbecsülni, hogy az emberek mekkora valószínűséggel keresik fel az üzletüket egy hirdetés miatt.

Az Idővonalra mentett tartalmakat bármikor áttekintheti, szerkesztheti és törölheti. Ha szeretné megnézni, hogy bekapcsolta-e a Helyelőzményeket, keresse fel a Tevékenységvezérlők oldalt. Itt szabályozhatja a Helyelőzmények beállítást, és szabályozhatja, hogy mely eszközök jelentsék a helyadatokat.

Az, hogy az Ön pontos helyadatait milyen gyakran gyűjtjük a Helyelőzmények beállítás részeként, változhat. Ha például a Google Térképen használja a navigációt, az adatokat akár percenként többször is gyűjtheti a rendszer. Ha azonban nem használja aktívan a telefonját, akkor előfordulhat, hogy csak néhány óránként egyszer.

A Helyelőzmények-adatok tárolási ideje az Ön beállításaitól függ – beállíthatja, hogy 3, 18 vagy 36 hónaponként automatikusan töröljék őket, vagy hogy megmaradjanak, amíg Ön nem törli őket.

Fontos tudnivalók

Ha kikapcsolja a Helyelőzményeket

  • A Google addig tárolja a korábban mentett Helyelőzményadatokat, amíg Ön nem törli őket, illetve automatikusan törli őket az Ön által az automatikus törléshez beállított időszak letelte után.
  • A Helyelőzmények kikapcsolása nincs hatással arra, hogy az Internetes és alkalmazástevékenységek vagy más Google-termékek hogyan mentik vagy használják a helyadatokat (például az IP-cím alapján). Továbbra is lehetnek olyan beállításai, amelyek mentik a helyadatokat.

Ha szeretné ellenőrizni, hogy bekapcsolta-e a Helyelőzményeket, keresse fel a Tevékenységvezérlők oldalt. További információ.

Internetes és alkalmazástevékenységek

Az Ön Internetes és alkalmazástevékenységekkel kapcsolatos adatait arra használjuk, hogy jobban személyre szabjuk a felhasználói élményt a Google Térképen, a Keresőben és más Google-szolgáltatásokban. Emellett arra is használhatók, hogy a hirdetési beállításaitól függően relevánsabb hirdetések jelenhessenek meg Önnek. Az Internetes és alkalmazástevékenységek az eszközein keresztül működik, ha bárhol be van jelentkezve fiókjába.

Ha az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítás be van kapcsolva, a Google az Ön Google-szolgáltatásokban végzett tevékenységeivel kapcsolatos adatokat menti fiókja internetes és alkalmazástevékenységei közé. Ide tartoznak a kapcsolódó adatok is, például annak a hozzávetőleges helye, ahol az adott Google-szolgáltatást használta.

Például ha időjárási információkat keres, és az eszközről küldött tartózkodási helyre vonatkozóan kap találatokat, akkor ezt a tevékenységet (beleértve az eszköz hozzávetőleges helyét is a keresés idején) az Internetes és alkalmazástevékenységek oldalra menti a rendszer. A rendszer az eszköz által küldött pontos helyet nem, csak a hozzávetőleges helyet tárolja. A mentett hely, amely segíthet a Google-nak egy jövőbeli kereséshez relevánsabb hely meghatározásában, származhat az IP-címből vagy az Ön készülékéről. A mentett helyet a rendszer 30 nap elteltével automatikusan törli az Internetes és alkalmazástevékenységből.

Az Internetes és alkalmazástevékenységekkel kapcsolatos adatok segítségével a Google megismerheti az Ön számára releváns hozzávetőleges helyeket, és ezekre a területekre vonatkozó találatokat jeleníthet meg, például akkor, amikor keresést végez.

Az Internetes és alkalmazástevékenységek oldalon mentett hely- és egyéb adatokat áttekintheti és törölheti a Tevékenységvezérlők lehetőségei közt. Az Internetes és alkalmazástevékenységek kikapcsolásával megszűnik a jövőbeli tevékenységadatok mentése.

Fontos tudnivalók

Ha kikapcsolja az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítást

  • Továbbra is lehetnek mentett tevékenységei, amelyeket addig lehet használni, amíg Ön nem törli őket. A törlésükre bármikor lehetősége van. A mentett helyadatait továbbra is automatikusan törli a rendszer 30 nap elteltével.
  • Az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítás kikapcsolása nincs hatással a helyadatok más beállítások (például a Helyelőzmények) általi mentésére és használatára. A többi beállítás részeként más típusú helyadatokat is menthet a rendszer (például az IP-címet).

Ha szeretné megnézni, hogy bekapcsolta-e az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítást, keresse fel a Tevékenységvezérlők oldalt. További információ.

Hogyan használja a Google a pszeudoanonimizált vagy anonimizált helyadatokat?

A Google a személyes adatok védelme érdekében használ anonimizált és pszeudoanonimizált helyadatokat. Az anonimizált információk általában nem társíthatók egyetlen személyhez sem. Előfordulhat, hogy a pszeudoanonimizált adatok egyedi azonosítóhoz, például számsorhoz kapcsolódnak, nem pedig személyazonosításra alkalmas adatokhoz, mint például a személy fiókjához, nevéhez vagy e-mail-címéhez. A Google például hirdetési célokra vagy a trendek meghatározásához használhat anonimizált és pszeudoanonimizált helyadatokat a termékeiben és szolgáltatásaiban.

A felhasználók visszaállíthatnak bizonyos, helyadatokhoz társított álneves azonosítókat. Ezt például úgy tehetik meg bizonyos álneves azonosítóknál, hogy az Android-eszközükön visszaállítják a hirdetésazonosítójukat. Ezenkívül a Google automatikusan visszaállít bizonyos álneves azonosítókat a felhasználói személyes adatok védelmének fokozása érdekében. Ide tartozik a GLA, vagyis az az eszközbeállítás, amelyet a felhasználók a helyalapú szolgáltatások és a pontosság javítására szabályozhatnak az eszközükön.

A Google ettől ekülönítve anonimizált helyadatokat is használhat. Például az emberek rákattinthatnak a Google Térképen található helyekre, mondjuk egy étteremre vagy egy parkra, és láthatják az adott területen lévő helyek trendjeit. A trendek létrehozásához használt helyinformációk (például a népszerű időszakok) nem használhatók személyek azonosítására. Ha a Google nem rendelkezik elegendő információval ahhoz, hogy pontos és névtelen forgalmassági adatokat biztosítson, akkor a Google nem jelenít meg ilyen információt.

A Google további lehetőségeket kínál a kijelentkezett felhasználók számára is a böngészőjükkel vagy eszközükkel kapcsolatos adatok kezeléséhez. Ilyenek például a Kereső személyre szabási beállítása, a YouTube beállításai és a hirdetési beállítások. További információ.

A Google Adatvédelmi irányelvekben további információt találhat arról, hogy a Google hogyan használja a helyadatokat. További információ arról, hogyan őrzi meg a Google az összegyűjtött adatokat, és hogyan anonimizálja a Google az adatokat.

Mennyi ideig őrzi meg a Google a helyadatokat?

A Google Adatvédelmi irányelvek a felhasználói adatokra, köztük a Google által gyűjtött helyadatokra vonatkozó tárolási gyakorlatainkat ismertetik. A helyadatokat különböző ideig gyűjtjük, attól függően, hogy mi az, hogyan használják, és hogyan alakítják az emberek a beállításokat.

Bizonyos helyadatokat a Google-fiókja addig tárol, amíg Ön nem törli őket

  • A tárolás és a törlés szabályozása: Mind a Helyelőzmények, mind az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítás rendelkezik automatikus törlési lehetőséggel, így Ön 3, 18 vagy 36 hónap elteltével automatikusan töröltetheti az adatait. Ezeket az adatokat az Idővonalon és a Saját tevékenységek oldalon is megtekintheti, és tetszés szerint törölheti a kívánt tevékenységet, illetve tömegesen is törölhet adatokat. Ezeket a beállításokat és az automatikus törlési lehetőséget is bármikor módosíthatja.
  • Helyadatok mentése: Az adott Google-terméktől vagy -szolgáltatástól függően a helyadatokat az Ön Google-fiókjába is mentheti a rendszer. Megcímkézhet például helyeket a Fotókban, vagy hozzáadhat egy otthoni vagy munkahelyi címet a Térképben. Ezeket a helyadatokat törölheti.

Amikor Ön adatokat töröl, a Google az irányelveinek megfelelően biztonságosan és teljes mértékben eltávolítja az érintett adatokat az Ön fiókjából, így az adatok helyreállítása többé nem lehetséges. Első lépésként megszűnik az Ön által törölt tevékenységek láthatósága és a Google-élmény személyre szabására való használata. Ezután a Google elindítja az adatoknak a Google tárolórendszereiből való biztonságos és teljes mértékű törlésére szolgáló folyamatot. További információ arról, hogyan tárolja a Google a begyűjtött adatokat.

Bizonyos idő elteltével lejáró információk

A Hogyan tárolja a Google az adatokat? című szakaszban ismertetett egyéb helyadatok esetén előfordulhat, hogy a Google – a manuális törlés helyett – egy bizonyos ideig tárolja az adatokat a törlés előtt. A biztonságos és teljes törléshez szükséges idő az adat típusától függ, például:

  • A Google anonimizálja a szervernaplókban szereplő hirdetési adatokat azáltal, hogy 9 hónap után eltávolítja az IP-cím egy részét, 18 hónap után pedig a cookie-információkat.
  • A Google 30 nap elteltével törli az IP-alapú helyadatokat és az eszköze helyadatait az Internetes és alkalmazástevékenységei közül.

A hosszabb időn keresztül, korlátozott célok érdekében megőrzött adatok

A Google Adatvédelmi irányelvekben leírtak szerint „Bizonyos adatokat pedig hosszabb ideig megőrzünk, ha ez szükséges jogszerű üzleti vagy jogi célokból, amelyek lehetnek például biztonsági, csalás- és visszaélés-megelőzési, illetve pénzügyi nyilvántartási célok”. További információ az adatmegőrzési gyakorlatainkról.

Hogyan használjuk fel a helyadatokat a hirdetésekhez?

Hogy még relevánsabb hirdetéseket jeleníthessünk meg Önnek

A megjelenő hirdetések az Ön helyinformációin alapulhatnak. Általában véve a Google-hirdetések ugyanolyan típusú helyinformációkat használnak, mint a termékek, ahol megjelennek. Például az Ön beállításaitól függően a Keresőben és az egyéb Google-felületeken megjelenő hirdetések alapulhatnak az Ön eszközének helymeghatározásán, az Ön IP-címén, a korábbi tevékenységein vagy a Google-fiókjából származó otthoni és munkahelyi címén. Ezenfelül a metaadatok (pl. böngésző időzónája, domain, oldaltartalom, böngésző típusa, oldal nyelve) felhasználhatók az Ön országára vagy az Önt érdeklő hozzávetőleges helyre irányuló becslésekhez. Ezekre a metaadatokra is támaszkodhatunk az Ön IP-címéből, a VPN-ből, a proxy-szolgáltatásból vagy más hálózati információkból származó helymeghatározó jelek mellett.

A helyadatok használata révén a megjelenő hirdetések relevánsabbak lehetnek a tartózkodási helye vagy az Ön számára releváns területek szempontjából. Ha például az eszköze helybeállítása be van kapcsolva, Ön pedig közeli éttermeket keres a Google-on, akkor az eszköz aktuális helye alapján Önhöz közeli éttermek hirdetései jelenhetnek meg. A helyadatok arra is felhasználhatók, hogy a Google-on megjelenő hirdetések részeként megjelenítse, milyen messze vannak Öntől a közeli vállalkozások.

A Google ezenkívül felhasználhatja a korábbi böngészési vagy alkalmazástevékenységeit (például a kereséseit, a webhelylátogatásait vagy a YouTube-on megtekintett videóit), valamint az Internetes és alkalmazástevékenységek beállítás részeként mentett hozzávetőleges helyeket, hogy hasznosabb hirdetéseket jelenítsen meg Önnek. Ha például a Google-on rákeres arra, hogy hol vásárolhat tejet a közelben, akkor olyan élelmiszerboltok hirdetéseit láthatja, amelyek azokon a hozzávetőleges helyeken találhatók, ahol gyakran szokott böngészni a Google Keresőben, miközben a buszra vagy a vonatra vár.

A hirdetők csak a vállalkozásuk közelében lévő hozzávetőleges helyeket – például országokat, városokat vagy régiókat – célozhatnak meg hirdetésekkel.

A Display Hálózatról a Súgóban talál további információt.

Hogy segítséget nyújtson a hirdetőknek a teljesítményük mérésében

A Google elemzések és mérések céljára is felhasználhatja a helyadatokat, hogy megértse, hogyan használják a felhasználók a Google-szolgáltatásokat. Ha például Ön bekapcsolta a Helyelőzményeket, a Google arra használja fel ezeket az adatokat, hogy segítsen a hirdetőknek megbecsülni, hogy az online hirdetések miatt mekkora valószínűséggel keresik fel az üzletüket az emberek. A hirdetőkkel csak névtelen becsléseket osztunk meg, személyes adatokat nem. Ennek érdekében a Google összekapcsolja az Ön online tevékenységeivel kapcsolatos adatokat (például a hirdetéskattintásokat) a hirdetők üzleteihez kapcsolódó Helyelőzmények-adatokkal. Az Ön Helyelőzmények-adatait nem osztjuk meg a hirdetőkkel.

A Google termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztésére

A Google a hirdetési termékeinek továbbfejlesztéséhez is felhasznál helyadatokat. Például az azokkal a hirdetésekkel kapcsolatos adatok, amelyekkel Ön interakcióba lépett (például a vonatkozó tevékenységhez tartozó hozzávetőleges hely, amelyet a fiókja tárol), összesítésre kerülhetnek, és olyan gépi tanulási modellekben használhatók fel, amelyek javítják az Intelligens ajánlattétel eszközöket. Fiókadatait nem osztjuk meg a hirdetőkkel.

Hogyan szabályozhatom, hogy a helyadataimat hogyan használják fel a hirdetések megjelenítéséhez?

A Hirdetésközpontban található A Google használatának helye vezérlővel szabályozhatja, hogy miként legyenek felhasználhatók a hirdetések megjelenítésének befolyásolásához azok a hozzávetőleges helyek, ahol Ön korábban Google-webhelyeket és -alkalmazásokat használt.

Amikor „A Google használatának helye” beállítás be van kapcsolva

Ha a Hirdetések személyre szabása és A Google használatának helye beállítás be van kapcsolva, akkor a Google az Ön számára megjelenő hirdetések személyre szabásához felhasználja az Internetes és alkalmazástevékenységek közé mentett azon adatokat, amelyek a Google-webhelyek és -alkalmazások használatához tartozó hozzávetőleges helyekhez kapcsolódnak.

Ha „A Google használatának helye” beállítás ki van kapcsolva

Ha a Hirdetések személyre szabása vagy A Google használatának helye beállítás ki van kapcsolva, akkor a Google az Ön számára megjelenő hirdetések személyre szabásához nem használja fel az Internetes és alkalmazástevékenységek oldalra mentett azon adatokat, amelyek azokhoz a hozzávetőleges helyekhez kapcsolódnak, ahol Ön Google-webhelyeket és -alkalmazásokat használt. Az Ön aktuális tartózkodási helye, valamint a Google-fiókban otthonaként vagy munkahelyeként megjelölt helyek alapján továbbra is láthat hirdetéseket, ha A Google használatának helye lehetőség ki van kapcsolva.

Továbbá, ha ki van jelentkezve, a Google továbbra is felhasználhatja az Ön aktuális tartózkodási helyét az IP-címe vagy az eszköze alapján, hogy az eszköz és az alkalmazások beállításaitól függően hirdetéseket jelenítsen meg.

Itt találhat további információkat arról, hogyan kapcsolhatja be és ki a személyre szabott hirdetéseket, amikor ki van jelentkezve.

Google-alkalmazások
Főmenü