Ez itt az Általános Szerződési Feltételeink archív változata. Tekintse meg a hatályos verziót vagy valamennyi korábbi verziót.

Google Általános Szerződési Feltételek

Hatályba lépés dátuma: 2022. január 5. | Archivált verziók | Letöltés PDF formátumban

Mire vonatkoznak ezek a feltételek?

Tudjuk, hogy csábító kihagyni a jelen Általános Szerződési Feltételeket, de fontos tisztázni, hogy Ön mit várhat el tőlünk a Google szolgáltatásainak használata során, illetve hogy mi mit várunk el Öntől.

Ezek az Általános Szerződési Feltételek tükrözik a Google üzleti működésének módját, a cégünkre vonatkozó jogszabályokat, valamint bizonyos egyéb gondolatokat, amelyekben mindig is hittünk. Ennek eredményeképp ezek az Általános Szerződési Feltételek segítik meghatározni a Google Önnel való kapcsolatát a szolgáltatásaink használatára vonatkozóan. A feltételek például a következő témaköröket tartalmazzák:

Fontos, hogy megértse a jelen szerződési feltételeket, mert szolgáltatásaink használatával Ön elfogadja őket.

A jelen feltételek mellett Adatvédelmi irányelveket is közzéteszünk. Arra biztatjuk, hogy olvassa el az irányelveket, hogy jobban megértse, hogyan frissítheti, kezelheti, exportálhatja és törölheti adatait.

Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltató

A Google szolgáltatásait az alábbi vállalat nyújtja, amellyel Ön a szerződést is köti:

Google LLC
Delaware állam (USA) jogszabályai szerint létesített társaság, amely az Amerikai Egyesült Államok jogszabályai szerint működik

1600 Amphitheatre Parkway
Mountain View, California 94043
Amerikai Egyesült Államok

Korhatárok

Ha nem éred el a saját Google-fiók kezeléséhez szükséges korhatárt, szülői vagy törvényes gondviselői engedélyre van szükséged a Google-fiók használatához. Olvasd át ezeket az Általános Szerződési Feltételeket szülőddel vagy törvényes gondviselőddel.

Ha Ön szülő vagy törvényes gondviselő, és megengedi gyermekének a szolgáltatások használatát, akkor ezek a feltételek Önre vonatkoznak, és Ön a felelős a gyermeke által a szolgáltatásokban végzett tevékenységekért.

Egyes Google-szolgáltatásokra további korhatárok vonatkoznak a kapcsolódó szolgáltatásspecifikus további feltételeknek és irányelveknek megfelelően.

Az Ön kapcsolata a Google-lal

Ezek a feltételek segítenek az Ön és a Google közötti kapcsolat meghatározásában. Általánosan fogalmazva, engedélyt adunk Önnek szolgáltatásaink használatára, ha Ön elfogadja ezeket az Általános Szerződési Feltételeket, amelyek azt tükrözik, hogy hogyan működik a Google mint vállalkozás, és miből teszünk szert bevételekre. Amikor a „Google”, a „mi” és ezek ragozott formáit használjuk, a Google LLC-re és annak társult vállalkozásaira gondolunk.

Mit várhat el tőlünk?

Hasznos szolgáltatások széles palettájának biztosítása

A jelen feltételek hatálya alá tartozó szolgáltatások széles palettáját kínáljuk, amely tartalmazza a következőket:

  • alkalmazások és webhelyek (pl. Kereső és Térkép);
  • platformok (pl. Google Shopping);
  • integrált szolgáltatások (például a más cégek alkalmazásaiba vagy webhelyeibe beágyazott Térkép szolgáltatás);
  • eszközök (pl. Google Nest).

Ezen szolgáltatások közül számos rendelkezik streamelhető vagy interaktív tartalmakkal is.

Szolgáltatásainkat úgy terveztük, hogy együtt is használhatók legyenek, így könnyítve meg az egyik tevékenységről a másikra való áttérést. Ha például az egyik Naptár-esemény címet is tartalmaz, rákattinthat a címre, és a Térkép megmutathatja, hogyan juthat el oda.

A Google szolgáltatásainak fejlesztése, javítása és frissítése

Folyamatosan új technológiák és funkciók fejlesztésén dolgozunk, hogy javítani tudjuk szolgáltatásainkat. Például mesterséges intelligenciát és gépi tanulást használunk, hogy szimultán fordítást biztosíthassunk, és jobban tudjuk kiszűrni és blokkolni a spameket és a rosszindulatú programokat. A folyamatos fejlődés részeként olykor hozzáadunk, máskor eltávolítunk funkciókat és vezérlőket, növeljük vagy csökkentjük a szolgáltatásainkon belüli korlátokat, illetve új szolgáltatásokat kínálunk, vagy épp felfüggesztünk régieket. Ha egy adott szolgáltatás letölthető szoftvert tartalmaz, vagy letölthető szoftver szükséges hozzá, akkor ez a szoftver időnként automatikusan frissül az eszközén, amikor új verzió vagy funkció válik hozzáférhetővé. Egyes szolgáltatások lehetővé teszik az automatikus frissítés beállításainak megadását.

Ha lényegi változtatásokat végzünk, amelyek negatív hatással vannak szolgáltatásaink használatára, vagy ha nem biztosítjuk tovább valamelyik szolgáltatást, észszerű időpontban előzetes értesítést küldünk Önnek, kivéve sürgős helyzetekben, például visszaélés megakadályozása, jogi előírásoknak való megfelelés, illetve biztonsági és üzemeltetési problémák kezelése esetén. Emellett lehetőséget adunk a tartalmainak a Google-fiókból való exportálására a Google Takeout használatával, amire a vonatkozó jogszabályok és irányelvek érvényesek.

Mi mit várunk Öntől?

A jelen feltételek és a szolgáltatásspecifikus további feltételek betartása

Az általunk a szolgáltatásaink használatára adott engedélyek addig érvényesek, amíg Ön betartja a

Ön beleegyezik abba, hogy az adatvédelmi irányelveknek megfelelően használja szolgáltatásainkat. Ezenkívül olyan forrásokat biztosítunk, mint a Szerzői jogi súgó, a Biztonsági Központ és az általunk használt technológiák leírása az irányelveket tartalmazó weboldalon, hogy megválaszoljuk a gyakori kérdéseket, és megfogalmazzuk a szolgáltatásaink használatával kapcsolatos elvárásokat.

Jóllehet engedélyezzük az Ön számára, hogy használja a szolgáltatásainkat, fenntartjuk a szolgáltatásokhoz fűződő valamennyi szellemi tulajdonjogot.

Mások tiszteletben tartása

Mindenki számára egy tiszteletteljes környezetet szeretnénk fenntartani, ami azt jelenti, hogy be kell tartania az alábbi alapvető magatartási szabályokat:

  • Tartsa be az alkalmazandó jogszabályokat, ideértve az exportellenőrzési előírásokat, a szankciókat és az emberkereskedelemre vonatkozó jogszabályokat.
  • Tartsa tiszteletben mások jogait, ideértve az adatvédelemmel kapcsolatos jogokat és a szellemi tulajdonjogokat is.
  • Ne bántalmazzon másokat, és ne ártson másoknak vagy magának (és ne fenyegetőzzön ezzel, illetve ne bátorítson másokat ilyesmire) – például mások félrevezetésével, becsapásával, rágalmazásával, terrorizálásával, zaklatásával, fenyegetésével vagy a személyi adataikkal való illegális visszaéléssel.
  • Ne éljen vissza a szolgáltatásokkal, ne okozzon kárt bennük, ne zavarja vagy akadályozza őket (például ne használja őket csalárd vagy megtévesztő módon, rosszindulatú programmal, spameléssel, hackeléssel vagy rendszereink vagy védelmi intézkedéseink megkerülésével). Amikor indexeljük az internetet új keresési találatok után kutatva, tiszteletben tartjuk a webhelytulajdonosok által a webhelyük kódjában megadott szabványos használati korlátozásokat, ezért mi is ugyanezt várjuk el, amikor mások a mi szolgáltatásainkat használják.

A szolgáltatásspecifikus további feltételek és irányelvek további információkat tartalmaznak a megfelelő magatartásról, amelyet az adott szolgáltatást igénybe vevő összes személynek követnie kell. Ha úgy gondolja, hogy mások nem tartják be ezeket a szabályokat, számos szolgáltatásunkban lehetősége van a visszaélés bejelentésére. Ha intézkedünk a bejelentett visszaéléssel kapcsolatban, biztosítjuk az Intézkedés problémák esetén szakaszban leírt eljárást.

Engedély tartalmai felhasználására

Néhány szolgáltatásunkat arra terveztük, hogy feltölthesse, beküldhesse, tárolhassa, elküldhesse, fogadhassa vagy megoszthassa saját tartalmait. Semmilyen kötelezettség nem terheli, hogy bármilyen tartalmat biztosítson szolgáltatásaink számára, és szabadon megválaszthatja azokat a tartalmakat, amelyeket meg akar adni. Ha úgy dönt, hogy tartalmakat tölt fel vagy oszt meg, akkor győződjön meg arról, hogy rendelkezik a szükséges jogokkal, és hogy az adott tartalom jogszerű.

Licenc

Az Ön tartalmai az Önéi maradnak, ami azt jelenti, hogy Ön fenntartja az összes szellemi tulajdonjogot, amely a tartalmaira vonatkozik. Ön rendelkezik például szellemi tulajdonjogokkal az Ön által létrehozott kreatív tartalmakra (pl. az Ön által írt véleményekre) vonatkozóan. Az is jogában állhat, hogy megossza valaki másnak a kreatív tartalmait, ha az adott személy erre engedélyt adott Önnek.

Szükségünk van az engedélyére, ha az Ön szellemi tulajdonjogai korlátozzák az Ön tartalmainak általunk történő felhasználását. Ezt az engedélyt Ön ezen a licencen keresztül adja meg a Google-nak.

Mire terjed ki ez a licenc?

Ez a licenc akkor vonatkozik az Ön tartalmára, ha az adott tartalmat szellemi tulajdonjogok védik.

Mire nem terjed ki ez a licenc?

  • Ez a licenc nem érinti az Ön adatvédelemmel kapcsolatos jogait – csupán a szellemi tulajdonjogait.
  • Ez a licenc nem terjed ki a következő tartalomtípusokra:
    • Az Ön által megadott, nyilvánosan hozzáférhető tényszerű információkra, például egy helyi vállalkozás címének javításaira. Ehhez az információhoz nincs szükség licencre, mert közismert információnak számít, amelyet mindenki szabadon felhasználhat.
    • Az Ön által adott visszajelzésekre, például a szolgáltatásaink javítására vonatkozó javaslatokra. A visszajelzésekre az alábbi, Szolgáltatásokhoz kapcsolódó kommunikáció szakasz vonatkozik.

Hatály

Ez a licenc:

  • az egész világra kiterjed, ami azt jelenti, hogy a világon mindenhol érvényes;
  • nem kizárólagos, ami azt jelenti, hogy Ön másoknak engedélyezheti a saját tartalmai felhasználását;
  • jogdíjmentes, ami azt jelenti, hogy ez a licenc nem jár pénzfizetési kötelezettséggel.

Jogosultságok

Ez a licenc lehetővé teszi a Google számára a következőket:

  • Az Ön tartalmainak tárolása, többszörözése, terjesztése, megosztása és felhasználása – ilyen például a tartalmainak mentése a rendszereinkbe, amelyekhez aztán bárhonnan hozzáférhet.
  • Az Ön tartalmainak közzététele, nyilvános előadása vagy megjelenítése, amennyiben Ön láthatóvá tette őket mások számára.
  • Az Ön tartalmainak módosítása és származékos művek létrehozása belőle – ilyen például az újraformázás és a fordítás.
  • Ezen jogok allicencbe adása:
    • más felhasználók számára, hogy a szolgáltatások a tervezettnek megfelelően működhessenek (például lehetővé teszi a fotóknak az Ön által kiválasztott személyekkel való megosztását);
    • azon alvállalkozóink számára, akik a jelen szerződési feltételekkel összhangban lévő szerződéseket írtak alá velünk, kizárólag az alábbi Cél szakaszban leírt célokra korlátozva.

Cél

Ez a licenc a következő célokra van korlátozva:

  • A szolgáltatások működtetése és fejlesztése, ami a szolgáltatások tervezett működésének lehetővé tételét és új funkciók létrehozását jelenti. Ebbe beletartozik az automatizált rendszerek és algoritmusok használata az Ön tartalmainak elemzésére:
    • spam, rosszindulatú programok és illegális tartalmak keresése céljából;
    • az adatokban rejlő minták felismerése, például annak megállapítása céljából, hogy mikor javasoljunk új albumot a Google Fotók szolgáltatásban, hogy a kapcsolódó fotói egy helyen legyenek;
    • szolgáltatásainknak az Ön számára való személyre szabásához, például ajánlások és személyre szabott keresési találatok, tartalmak és hirdetések biztosítása céljából (ez utóbbiakat a Hirdetésbeállítások alatt tudja módosítani vagy kikapcsolni).
    Ez az elemzés a tartalom elküldésekor, fogadásakor és tárolása során történik.
  • Az Ön által nyilvánosan megosztott tartalmak használata a szolgáltatások népszerűsítésére. Például valamelyik Google-alkalmazás népszerűsítéséhez idézhetjük az Ön által írt értékelést. Vagy a Google Play promotálásához képernyőképet jeleníthetünk meg az Ön által a Play Áruházban kínált alkalmazásról.
  • Új technológiák és szolgáltatások fejlesztése a Google számára, a jelen feltételekkel összhangban.

Időtartam

Ez a licenc mindaddig érvényes, amíg az Ön tartalmát szellemi tulajdonjogok védik.

Ha olyan tartalmat távolít el szolgáltatásainkból, amelyre ez a licenc vonatkozik, akkor rendszereinkben észszerű idő múlva többé nem lesz nyilvánosan hozzáférhető az adott tartalom. Két kivétel van:

  • Ha már megosztotta a tartalmat másokkal, mielőtt eltávolította volna. Például ha megosztott egy fotót egy ismerősével, aki ezután másolatot készített belőle, vagy újra megosztotta, akkor az a fotó továbbra is megjelenhet az ismerőse Google-fiókjában, még azután is, hogy Ön eltávolította a saját Google-fiókjából.
  • Ha tartalmait hozzáférhetővé teszi más vállalatok szolgáltatásain keresztül, előfordulhat, hogy a keresőmotorok (pl. a Google Kereső) továbbra is megtalálja és megjeleníti az Ön tartalmait a keresési találatok között.

A Google-szolgáltatások használata

Az Ön Google Fiókja

Ha eléri a korhatárt, igényei szerint létrehozhat Google-fiókot. Egyes szolgáltatások megkövetelik a Google-fiók használatát a működésükhöz – a Gmail használatához például szüksége van Google-fiókra, hogy legyen mit használnia e-mailjeinek küldéséhez és fogadásához.

Ön a felelős az Ön által a Google-fiókjában végzett tevékenységekért, amelybe beletartoznak a Google-fiók biztonságának megőrzéséért tett észszerű lépések is, és arra biztatjuk, hogy rendszeresen végezze el a Biztonsági ellenőrzést.

A Google szolgáltatásainak használata szervezet vagy vállalkozás nevében

Számos szervezet, köztük vállalkozások, nonprofit szervezetek és iskolák használják ki szolgáltatásaink előnyeit. Ahhoz, hogy szolgáltatásainkat szervezet nevében tudja használni:

  • Az adott szervezet meghatalmazott képviselőjének el kell fogadnia a jelen feltételeket.
  • Az Ön szervezetének rendszergazdája Google-fiókot rendelhet Önhöz. A rendszergazda kérheti Öntől további szabályok betartását is, és előfordulhat, hogy hozzáférhet az Ön Google-fiókjához, illetve letilthatja azt.

Annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk szolgáltatásainkat, időnként szolgáltatói közleményeket és egyéb információkat küldünk Önnek. A Google Adatvédelmi irányelveiben további információt találhat arról, hogyan kommunikálunk Önnel.

Ha úgy dönt, hogy visszajelzést ad nekünk, például javaslatokat tesz szolgáltatásaink fejlesztésére, akkor előfordulhat, hogy felhasználjuk a visszajelzését anélkül, hogy bármilyen kötelezettséget vállalnánk Ön felé.

A Google-szolgáltatásokban lévő tartalmak

Az Ön tartalmai

Bizonyos szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy Ön nyilvánosan hozzáférhetővé tegye a tartalmait – közzéteheti például az Ön által írt véleményt az adott termékről vagy étteremről, valamint feltöltheti az Ön által létrehozott blogbejegyzést.

Ha úgy gondolja, hogy valaki megsérti az Ön szellemi tulajdonjogait, akkor értesítést küldhet nekünk a jogsértésről, mi pedig megtesszük a megfelelő lépéseket. Például felfüggesztjük vagy megszüntetjük a szerzői jogok ismételt megsértőinek Google-fiókját a szerzői jogi súgóban leírtak szerint.

A Google tartalmai

Bizonyos szolgáltatásaink olyan tartalmakkal rendelkeznek, amelyek a Google-hoz tartoznak – ilyen például a Google Térképben látható vizuális illusztrációk nagy része. A Google tartalmai a jelen feltételekben és a vonatkozó szolgáltatásspecifikus további feltételekben engedélyezett módon használhatók, de fenntartjuk az összes szellemi tulajdonjogot, amely tartalmainkban található. Ne távolítsa el, tegye olvashatatlanná vagy módosítsa márkajelzéseinket, logóinkat és jogi közleményeinket. Ha márkajelzéseinket vagy logóinkat szeretné használni, lépjen a Google márkaengedélyeivel foglalkozó oldalra.

Egyéb tartalmak

Végül, néhány szolgáltatásunk olyan tartalmakhoz is hozzáférést biztosít az Ön számára, amelyek más emberekhez vagy szervezetekhez tartoznak – ilyen például egy üzlet tulajdonosának leírása a saját vállalkozásáról vagy egy újságcikk a Google Hírek szolgáltatásban. Ezeket a tartalmakat csak az adott személy vagy szervezet engedélyével, illetve a törvény által másképp megengedett módon használhatja fel. A más emberek vagy szervezetek tartalmaiban kifejezésre juttatott nézetek az ő saját nézeteik, és nem feltétlenül tükrözik a Google nézeteit.

Szoftverek a Google szolgáltatásai között

Egyes szolgáltatásaink letölthető szoftvert is tartalmaznak. A szoftver használatát a szolgáltatások részeként engedélyezzük.

Ez a licenc:

  • az egész világra kiterjed, ami azt jelenti, hogy a világon mindenhol érvényes;
  • nem kizárólagos, ami azt jelenti, hogy a szoftvert másoknak is licencelhetjük;
  • jogdíjmentes, ami azt jelenti, hogy ez a licenc nem jár pénzfizetési kötelezettséggel;
  • személyre szóló, ami azt jelenti, hogy nem terjed ki senki másra;
  • nem átruházható, ami azt jelenti, hogy nem adhatja át senki másnak a licencet.

Bizonyos szolgáltatásaink olyan szoftvert tartalmaznak, amelyet Önnek hozzáférhetővé tett, nyílt forráskódú licencek feltételei értelmében biztosítunk. A nyílt forráskódú licencek néha olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek kifejezetten felülírják a jelen Általános Szerződési Feltételek bizonyos részeit, ezért mindenképp olvassa el ezeket a licenceket.

Tilos szolgáltatásaink vagy szoftvereink bármely részét lemásolni, módosítani, terjeszteni, értékesíteni vagy bérbe adni.

Problémák és nézeteltérések esetén

Jótállás és szavatosságvállalás kizárása

Hírnevünket arra építettük fel, hogy hasznos és megbízható szolgáltatásokat (pl. Google Kereső és Térkép) kínálunk, és folyamatosan továbbfejlesztjük őket, hogy megfeleljenek az Önök igényeinek. Jogi okokból azonban jótállás és szavatosság nélkül kínáljuk a szolgáltatásainkat, kivéve, ha másképp nem rendelkezünk az adott szolgáltatásspecifikus kiegészítő feltételekben. A jogszabályok megkövetelik, hogy ezt konkrét jogi nyelvezettel magyarázzuk el, ehhez a jobb észrevehetőség érdekében csupa nagybetűt használjunk:

AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKBEN SZOLGÁLTATÁSAINK A BIZTOSÍTOTT ÁLLAPOTBAN ÁLLNAK RENDELKEZÉSRE, NEM TARTOZIK HOZZÁJUK SEM KIFEJEZETT, SEM JOGSZABÁLYI JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG, BELEÉRTVE A RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLATRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, AZ ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ ÉS A JOGTISZTASÁGRA VONATKOZÓ JÓTÁLLÁST ILLETVE SZAVATOSSÁGVÁLLALÁST. PÉLDÁUL SEMMILYEN JÓTÁLLÁST, SZAVATOSSÁGOT NEM VÁLLALUNK A SZOLGÁLTATÁSOKON BELÜLI TARTALMAKAT ÉS FUNKCIÓKAT ILLETŐEN, BELEÉRTVE A PONTOSSÁGUKAT, MEGBÍZHATÓSÁGUKAT, RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSUKAT ÉS AZ ÖN IGÉNYEINEK KIELÉGÍTÉSÉRE VALÓ ALKALMASSÁGUKAT.

Felelősség

Az összes felhasználónak

A jogszabályok és ezek a feltételek is egyensúlyra törekszenek azzal kapcsolatban, hogy Ön vagy a Google mit követelhet problémák esetén a másiktól. A jogszabályok ezért lehetővé teszik számunkra, hogy korlátozzunk bizonyos felelősségeket (másokat azonban nem) ezen feltételek értelmében.

Ezek a feltételek csak a vonatkozó jogszabályok által engedélyezett mértékben korlátozzák felelősségeinket. Ezek a feltételek nem korlátozzák a súlyos gondatlanságért vagy szándékos kötelezettségszegésért való felelősséget.

Az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben:

  • a Google csak a jelen feltételek és a vonatkozó szolgáltatásspecifikus további feltételek saját részéről történő megsértéséért felelős;
  • a Google nem felelős a következőkért:
    • profit, bevételek, üzleti lehetőségek, jó hírnév vagy várt megtakarítások elvesztése;
    • közvetlen vagy következményként fellépő veszteségek;
    • büntető kártérítés.
  • A Google-nak a jelen feltételekből eredő vagy velük kapcsolatos teljes felelőssége az alábbiak közül a nagyobbra korlátozódik: (1) $200 vagy (2) azon díjak, amelyeket a vonatkozó szolgáltatások használatáért fizettek a feltételek megszegését megelőző 12 hónapban.

Csak üzleti felhasználóknak és szervezeteknek

Ha Ön üzleti felhasználó vagy szervezet:

  • Az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben Ön köteles a Google-t és igazgatóit, tisztviselőit, munkavállalóit és alvállalkozóit kártalanítani a szolgáltatások jogellenes használatából, illetve a jelen feltételek vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételek megsértéséből eredő vagy azzal kapcsolatos, bármely harmadik fél által indított jogi eljárásért (ideértve a kormányzati szervek, hatóságok intézkedéseit is). Ez a kártalanítás kiterjed a követelésekből, veszteségekből, károkból, ítéletekből, bírságokból, perköltségekből és jogi költségekből eredő minden felelősségre és kiadásra.
  • Ha Ön jogilag mentesül bizonyos felelősségek alól (pl. kártalanítás), akkor az érintett felelősségek nem vonatkoznak Önre ezen feltételek értelmében. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége például bizonyos mentességet élvez jogi kötelezettségek alól, és ezek a feltételek nem írják felül a vonatkozó mentességeket.

Intézkedés problémák esetén

Az alább leírt műveletek elvégzése előtt előre értesítjük – amennyiben az észszerűen lehetséges –, megindokoljuk a műveletet, és lehetőséget adunk arra, hogy Ön elhárítsa a problémát, kivéve, ha észszerűen úgy gondoljuk, hogy ez:

  • kárt okozna vagy felelősséggel járna valamely felhasználó, harmadik fél vagy a Google számára;
  • sértené valamely jogszabályt vagy bűnüldöző hatóság rendelkezését;
  • akadályozna egy nyomozást;
  • károsítaná szolgáltatásaink működtetését, integritását vagy biztonságát.

Az Ön tartalmainak eltávolítása

Ha észszerűen azt hisszük, hogy az Ön bármely tartalma (1) sérti a jelen feltételeket, illetve a szolgáltatásspecifikus további feltételeket vagy irányelveket, (2) megsérti az alkalmazandó jogot, vagy (3) árthat felhasználóinknak, harmadik feleknek vagy a Google-nak, úgy fenntartjuk a jogot, hogy eltávolítsuk az adott tartalom egy részét vagy egészét az alkalmazandó joggal összhangban. Példák: gyermekpornográfia, emberkereskedelmet vagy zaklatást segítő tartalmak, terrorizmussal kapcsolatos tartalmak, valaki másnak a szellemi tulajdonjogait megsértő tartalmak.

A Google-szolgáltatásokhoz való hozzáférés felfüggesztése vagy megszüntetése

A Google fenntartja a jogot, hogy felfüggessze vagy megszüntesse a szolgáltatásokhoz való hozzáférését, illetve törölje a Google-fiókját, amennyiben az alábbiak bármelyike bekövetkezik:

  • Ön jelentősen vagy ismétlődően megszegi ezeket az Általános Szerződési Feltételeket, szolgáltatásspecifikus további feltételeket vagy irányelveket.
  • Kötelezettségünk van arra vonatkozóan, hogy megfeleljünk egy adott jogi előírásnak vagy bírósági végzésnek.
  • ha észszerűen azt hisszük, hogy az Ön magatartása kárt okoz vagy felelősséggel jár egy felhasználó, harmadik fél vagy a Google számára – például hackertámadás, adathalászat, zaklatás, spamelés, mások félrevezetése vagy nem Önt illető tartalom másolása révén.

Ezen a súgóoldalon további információt talál arról, hogy miért tiltunk le fiókokat, és mi történik ilyen esetekben. Ha úgy gondolja, hogy Google-fiókja tévedésből lett felfüggesztve vagy megszüntetve, lehetősége van fellebbezést benyújtani.

Természetesen Ön mindig szabadon abbahagyhatja szolgáltatásaink használatát. Amennyiben valóban abbahagyja valamelyik szolgáltatás használatát, nagyra értékelnénk, ha elmondaná ennek okát, hogy tovább javíthassuk szolgáltatásainkat.

Vitarendezés, irányadó jog és bíróságok

A Google-lal való kapcsolatfelvétel módjairól a kapcsolatfelvételi oldalunkon tájékozódhat.

Az ezen Általános Szerződési Feltételekből, a szolgáltatásspecifikus további feltételekből, illetve bármely kapcsolódó szolgáltatásból eredő, illetve a velük kapcsolatos összes jogvita esetén Kalifornia állam jogszabályai az irányadók, függetlenül a kollíziós szabályoktól. Ezen jogviták rendezésére kizárólagosan a Santa Clara megyei (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok) szövetségi vagy állami bíróságok jogosultak, és Ön és a Google alávetik magukat ezen bíróságok személyes joghatóságának.

Az Általános Szerződési Feltételekről

Törvény szerint vannak olyan jogai, amelyeket nem korlátozhatnak szerződések, így a jelen általános szerződési feltételek sem. A jelen szerződési feltételeknek semmi esetre sem célja e jogok korlátozása.

A jelen szerződési feltételek az Ön és a Google közötti kapcsolatot írják le. Nem keletkeztetnek semmilyen törvényes jogot más személyek vagy szervezetek számára, még akkor sem, ha mások is előnyben részesülnek a jelen feltételek szerint közöttünk fennálló kapcsolatból.

Könnyen érthetővé szeretnénk tenni ezeket a feltételeket, ezért a szolgáltatásainkból származó példákat használtunk. Előfordulhat azonban, hogy nem minden megnevezett szolgáltatás áll rendelkezésre az Ön országában.

Ha a jelen szerződési feltételek ellentmondanak a szolgáltatásspecifikus további feltételeknek, úgy az adott szolgáltatásra a további feltételek lesznek az irányadók.

Ha kiderül, hogy az adott szerződési feltétel nem érvényes vagy nem végrehajtható, az nem befolyásolja a többi szerződési feltétel érvényességét.

Amennyiben nem tartja be a jelen feltételeket vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételeket, és mi nem tesszük meg azonnal az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, az nem jelenti azt, hogy lemondanánk esetleges jogainkról, például az intézkedések jövőbeni megtételéről.

Frissíthetjük a jelen feltételeket és szolgáltatásspecifikus további feltételeket (1) azért, hogy azok tükrözzék a szolgáltatásunkban vagy üzletmenetünkben bekövetkező változásokat – például ha új szolgáltatásokat, funkciókat, technológiákat, árakat vagy előnyöket vezetünk be (vagy régieket távolítunk el), (2) jogi, szabályozási vagy biztonsági okokból, vagy (3) a visszaélések és károkozás megakadályozása érdekében.

Ha jelentősen módosítjuk a jelen szerződési feltételeket vagy a szolgáltatásspecifikus további feltételeket, észszerű előzetes értesítést küldünk Önnek, és lehetőséget adunk a módosítások áttekintésére, kivéve (1) ha új szolgáltatást vagy funkciót vezetünk be vagy (2) sürgős helyzetekben (ilyen például folyamatban lévő visszaélés megakadályozása és a jogi előírásokra való reagálás). Amennyiben nem fogadja el az új Általános Szerződési Feltételeket, távolítsa el tartalmait, és ne használja tovább a szolgáltatásokat. A hozzánk fűződő kapcsolatát bármikor lezárhatja Google-fiókjának megszüntetésével.

Definíciók

az Ön tartalmai

Az Ön által a szolgáltatásaink használatával létrehozott, feltöltött, beküldött, tárolt, küldött, fogadott vagy megosztott dolgok, mint például:

  • Az Ön által létrehozott Google-dokumentumok, -táblázatok és -diák.
  • A Blogger szolgáltatáson keresztül feltöltött blogbejegyzések.
  • A Térkép szolgáltatásban beküldött véleményei.
  • Az Ön által a Drive-on tárolt videók.
  • A Gmail szolgáltatásban küldött és fogadott e-mailjei.
  • A Fotók szolgáltatáson keresztül az ismerőseivel megosztott képek.
  • A Google-lal megosztott útitervek.

felelősség

Bármilyen típusú jogi követelésből eredő veszteségek, függetlenül attól, hogy a követelés szerződésen, károkozáson (ideértve a gondatlanságot is) vagy más okon alapul, és függetlenül attól, hogy a veszteségekre észszerűen lehetett-e számítani, illetve előre láthatók voltak-e.

felelősségkorlátozás

Nyilatkozat, amely korlátozza valakinek a jogi felelősségét.

fogyasztó

Bármely magánszemély, aki a Google szolgáltatásait olyan személyes, nem kereskedelmi célokra használja, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén. (Lásd az üzleti felhasználó fogalmát)

kártalanítás vagy kártérítés

Bármely magánszemély vagy szervezet arra vonatkozó szerződéses kötelezettsége, hogy megtérítse egy másik magánszemély vagy szervezet által bármely jogi eljárás, például per kapcsán elszenvedett veszteségeket.

szavatosság

Biztosíték arra, hogy a termék vagy szolgáltatás megfelel egy bizonyos minőségnek.

szellemi tulajdonjogok

Az alkotó elme szüleményeihez, így például a találmányokhoz (szabadalmi jogok), irodalmi és művészeti alkotásokhoz (szerzői jog), formatervezési mintákhoz (mintaoltalmi jogok) és a kereskedelemben használt szimbólumokhoz, nevekhez és képekhez (védjegyek) fűződő jogok. A szellemi tulajdonjog illetheti Önt, egy másik személyt vagy egy szervezetet.

szervezet

Jogi személy (például vállalat, nonprofit szervezet vagy iskola), nem pedig magánszemély.

Jogszabályba foglalt jog, amely lehetővé teszi az eredeti mű (pl. blogbejegyzés, fotó vagy videó) alkotójának az arról való döntéshozatalt, hogy az adott eredeti művet használhatják-e mások, és ha igen, hogyan. Bizonyos korlátozások és kivételek vannak érvényben (például „méltányos használat” és „tisztességes felhasználás”).

szolgáltatások

A jelen feltételek hatálya alá tartozó Google-szolgáltatások a(z) https://policies.google.com/terms/service-specific webhelyen felsorolt termékeket és szolgáltatásokat jelentik, ideértve az alábbiakat:

  • alkalmazások és webhelyek (például a Kereső és a Térkép)
  • platformok (például a Google Shopping)
  • integrált szolgáltatások (például a más cégek alkalmazásaiba vagy webhelyeibe beágyazott Térkép szolgáltatás);
  • eszközök és más áruk (például a Google Nest)

Ezen szolgáltatások közül számos rendelkezik streamelhető vagy interaktív tartalmakkal is.

társult vállalkozás

A Google vállalatcsoportjába tartozó entitás, amely csoport a Google LLC-t és annak leányvállalatait jelenti, beleértve a következő vállalatokat, amelyek fogyasztói szolgáltatásokat biztosítanak az Európai Unióban: Google Ireland Limited, Google Commerce Limited és Google Dialer Inc.

üzleti felhasználó

Bármely magánszemély vagy jogi személy, aki vagy amely nem fogyasztó (lásd a fogyasztó fogalmát).

védjegy

Olyan, a kereskedelemben használt szimbólumok, nevek és képek, amelyek képesek megkülönböztetni egy adott személy vagy szervezet termékeit és szolgáltatásait egy másikéitól.

Google-alkalmazások
Főmenü